Eighth Side - Burkolt üzenet

Mayna Collins

Ahogy nem rég megbeszéltem a menedzseremmel, elküldök neki egy már megírt részt a következő könyvemből. Elmondtam neki, hogy miről fog szólni és először nem támogatta az ötletemet. Szerinte, ha ezt az egészet elcseszem, nagyon megüthetem a bokámat. Ebben nem tévedett olyan nagyot, viszont én bízok magamban, bízok a tehetségemben és bízok abban is, hogy ez az egész jól fog elsülni. Tudom, hogy ez az egyetlen esélyem és tudom, hogy rengeteg emberrel megutáltathatom magam, viszont azt is tudom, hogy ezzel a könyvvel leránthatom a leplet a rózsaszínködben élő emberekről. Azokról akik imádásig oda vannak a One Direction nevű fiúbandáért, azokról, akik csak a jót látják bennük úgy, hogy a rossz ott lakozik a felszínen, de azt félresöprik.
Egy kattintással bemásolok egy részt az e-mail szöveg ablakába és elküldöm azt a menedzserem számára. Nem olyan túl sokat küldök, de ez a mennyiség pont elég ahhoz, hogy felkeltse valaki figyelmét és, hogy ezáltal eldőljön, hogy tovább olvassa-e vagy esetleg még sem.

One Direction, a dicsfény mögött

Írta: Mayna Collins

Világszerte lányok milliói epedeznek az öttagú, baba arcú fiatalokból álló banda után. Négy albumukat világ körüli turnékra vitték el, ahol lányok ezrei tomboltak, miközben minél közelebb próbáltak tolakodni a színpadhoz, hogy  lehetőleg a legközelebb legyenek imádatuk tárgyához. Rengeteg koncert, interjú, díj és hivatalos megjelenés van a hátuk mögöttük. Bárhová mentek, mindenhol kitörő lelkesedéssel fogatták őket. Még az utcára se tudnak lépni testőrök nélkül, hiszen azon nyomban lelkes rajongók rohamozzák meg őket, akik csak aláírást és képet szeretnének a kedvenceikkel. Sokan azt mondják, hogy a fiúk dalai mentették meg az életüket és ezért hálásak nekik. Turnéjaik során számos olyan országba ellátogathattak, amiknek a létezéséről se tudtak és így valóra válthatták az ott élő Dierctionerek álmát. Viszont azokra a rajongókra senki sem gondol, akiknek nem adatott meg az a lehetőség, hogy elmehessenek egy koncertjükre, vagy készíthessenek egy közös képet. Ezek a rajongók időt nem kímélve, különböző internetes oldalakon a fiúk figyelmét próbálják felkelteni. Videókat tesznek fel, számtalan szöveget írnak nekik, de ez úgy tűnik, hogy még sem elég, hiszen a fiúk rájuk még most sem figyeltek fel. Vannak, akik otthon, a szoba négy fala közt álomba sírják magukat, csupán az miatt, mert megláttak egy közösségi oldalon egy képet, amin egy rajongó és az egyik One Direction-os tag szerepel. Viszont bármennyire is fáj, ki kell azt is mondani, vannak olyan rajongók is, akik egész életüket azért áldozzák fel, hogy a fiúkkal akár egyszer is találkozhassanak, de mikor ez még sem jön végbe és ők úgy érzik, hogy itt a vég, a világon talán a legszörnyűbb cselekedethez folyamodnak. Öngyilkosok lesznek, s mikor már megtörténik a tragédia, akkor figyelnek fel az elhunyt lány történetére ezek az énekes fiúk. Viszont ez már túl késő, hiszen a halottat nem lehet visszahozni. 

Megszámlálhatatlan oldal ír a fiúk életéről, magánéletéről és a sztárvilágban történő dolgaikról. Ezek között van olyan, ami hiteles és megbízható információkat tartalmaz, de sajnos egyre több az olyan oldal, ahol csak légből kapott mondatokat lehet olvasni. Ezek közül, az oldalak közül egyiknek sem tudja az írója, hogy milyen is pontosan a One Direction fiúbanda egy-egy tagja. Viszont, most itt vagyok én, akinek volt szerencséje személyesen is találkozni ennek a bandának a tagjaival. Napokat tölthettem el velük, miközben beszélhettem velük olyan témákról, melyekről még senki sem tud a médiában. Olyan dolgokat mondtak el, amik bensőségesek és számukra nagyon fontosak, hogy ne kerüljenek napvilágra. A kérdés pedig az, hogy riporterként kerültem a fiúkhoz? A válasz, nem. Az egyik bandatag által kerültem hozzájuk közelebb úgy, hogy már barátként tekintettek rám. Ez idő alatt ki tudtam őket ismerni annyira, hogy biztos legyek benne, hogy a médiába és a rajongók által létrehozott dolgok, mint tévhitek. Mik ezek a tévhitek? Ezekről foglya lerántani a leplet ez a könyv.

Ez a rövidke szöveg lesz a könyvnek az előszója, a bevezető szerűsége, amiben az irományom rövid tartalmát fedem fel. Természetesen ez csak egy vázlat, amin még alakítgatni, javítgatni fogok, hiszen egy zsenge, félig kész művet nem adhatok ki a kezeim közül. Anderson-on kívül más senki nem tudja, hogy mire készülök, tehát még a szüleimnek sem ejtettem szót a készülő alkotásomról. Tudom, hogy lebeszélnének ennek a megírásáról, mert mindig azt mondták, hogy ne avatkozzak olyan dolgokba, amikhez nincsen közöm. Ebben igazuk is van, és éppen ezért félek, hogy ha ezt elolvassák, akkor csalódni fognak bennem.
Menedzserem, aki utam egyengetésében segít, néhány perc elteltével már válaszol is az általam küldött e-mailre. Azt írja, hogy eddig tetszik neki és szerinte figyelem felkeltőre sikerült ez a kis szösszenet, viszont továbbra is tartja magát ahhoz a nézetéhez, hogy nem szeretné, ha ebből a kis tervemből egy hatalmas bukás lenne. Ez a könyv, egy vízválasztó az életemben, hiszen, ha jól sikerül, akkor még nagyobb népszerűségre tehetek szert és nagyobb kiadók is érdeklődhetnek irántam. Viszont megvan az esélye annak is, hogy a kiadvány katasztrófába fog torkollni és a kritikaírók és a banda rajongói darabokra fogják szedni a negatív tartalmú véleményükkel.
A csendes, nyugodt pillanatomat a csengő hangja szakítja meg. Ennek hallatára a laptopot az ölemből az ágyra teszem és lassú, nem túlsietős léptekben a földszintre indulok, hogy megtudjam nézni, hogy ki a váratlan vendég. Mire az előszobába érek, a csengő hangja újra megszólal és már nem áll szándékomban tovább várakoztatni a vendéget, a kapucsengő kameráján keresztül megnézem, hogy ki is az illető. A képernyőn egy fiú tűnik fel, akinek a fején egy futár cég logójával ellátott sapka díszeleg. Arcán jól kivehető a türelmetlenség, ezért egy gomb segítségével kinyitom a kaput, hogy betudjon rajta jönni. Egy perc sem telik el, máris kopogtat az ajtón, amit egy mosoly kíséretében ki is nyitok.
- Jó napot, hölgyem - legcsábosabb mosolyát villantja felém, miközben észrevétlenül próbál végig mérni. Nos, ez nem igazán sikerül neki, hiszen, látom, hogy szemei az arcomról más felé kalandoznak el.
- Jó napot - szólalok meg, mikor már kényelmetlenné válik a folyamatos stírölése. Hangomra felkapja a fejét és  újra szemeimbe néz, míg ajkain még mindig az a széles mosoly terül el.
- Ezt a csokrot magának küldték - egy rózsaszín és vörös rózsákból álló, nagy méretű csokrot nyújt felém. A virágok láttán meglepődök, nem tudom, hogy ki küldhette ezt a csodálatos ajándékot, de próbálom visszafojtani meglepődöttségem, hogy ne lássa a futár fiú, hogy nem vártam semmi ilyesmit senkitől - Itt írja alá - a tollal a kezében tartott papírkán, a nevem melletti rublikára mutat. A nem megszokott méretű csokrot a bal kezembe fogom, míg a másikkal a lapra kanyarintom az aláírásomat.
- Mennyit fizetek? - kérdezem, mikor már a pénztárcámért indulnék.
- Az úr, aki küldte a csokrot, már rendezte az összeget - válasza közben is mosolyog - szerencsés férfi, hogy egy ilyen gyönyörű barátnője van.
- Köszönöm, de nem a barátom - arcom pírba borul a kijelentése miatt, hiszen, mindig is  szégyenlős lány voltam, akit könnyen zavarba lehetett hozni - vagyis még nem vagyunk együtt.
- Nos, akkor egy seggfej lesz, ha egy ilyen csodás lehetőséget elszalaszt. Ha a helyében lennék, akkor már régen léptem volna az ügy érdekében - szeme kacéran csillan fel, miközben újra végig mér, és ajkait nyelvével benedvesíti.
- Köszönöm, de nekem most mennem kell - nem szándékozom megvárni, míg ez a flörtölése tovább megy ezért burkolt mondatban távozásra kényszerítem. Veszi a célzást és miután búcsút int, lelépdel a lépcsőfokokon és maga után bezárva a kaput, elhagyja az udvart.
Csak akkor megyek vissza a házba, mikor meggyőződöm arról, hogy a futár véglegesen elhagyta a tulajdonomban lévő telket és egyedül vagyok. Tekintetemet szinte le sem veszem a két féle színű virágcsokorról, miközben egyik lábammal belököm a bejárati ajtót és a nappali felé sétálok. A rózsák közé szorosan elbújtatva észreveszek egy apró papírdarabkát, amit olyan reménnyel szedek ki, hogy megtudhatom a feladó kilétét. Mielőtt viszont még elolvasnám, gondoskodom a csokorról is és beleteszem vízzel megtöltött vázába és a nappali közepén található asztalra helyezem el.  A kettéhajtott papír első oldalán a nevem található kacskaringós, férfias kézírással felírva. Ezután kíváncsian hajtom szét, amely után rögtön szemem elé tárul a fehér lapocskára írt néhány szó.

Nagyon jól éreztem magam veled tegnap. Remélem, hogy nem bántad meg,

hogy eljöttél velem a felhők fölé. Már alig várom, hogy újra láthassalak és

karjaimban tarthassalak. 

Ölel: Niall

ui.: Kérlek, mondd, hogy nem vagy allergiás a rózsákra!

Arcom ismét felveszi a halvány rózsaszínes árnyalatát a szőke fiú szavai láttán. Meglepett ezzel a tettével, hiszen nem gondoltam volna arra, hogy ennyire jól érezte magát velem és arra sem, hogy még találkozni akar velem. Bevallom, én is jól értem magam a rendevúnkon, nagyon kedves és szeretetteljes fiúnak tartom, viszont tudom, hogy nem szabad beleszeretnem. Nem követhetem el azt a hibát, hogy szerelmes legyek belé, mert most a karrierem sokkal fontosabb a számomra. Ráérek a szerelemre majd néhány év múlva is, most félre kell tennem ezt az érzést. Hiszen ha megjelenik a könyv és esetleg beleszeretnék ebbe a fiúba, akkor magamba is egy hatalmasat rúgnék, nem csak belé. Elég, ha ő fog csalódni bennem és pont elegendő egy összetört szív, mint kettő.

Viszont ennek ellenére, találkozgatnom kell vele és kedvesnek kell lennem, hogy ne fogjon gyanút, mert ő az egyetlen ember a bandában, akin keresztül véghezvihetem a terveimet, bármi áron is. Éppen ezért teszem, most azt, hogy a telefonommal lefényképezem az előttem lévő virághalmazt és néhány effekttel és kedves szóval, az instagramra posztolom. Nem jelölöm meg rajta Niallt, csak néhány szóban kifejtem, hogy mennyire örülök a képen szereplő ajándéknak és, hogy nagyon köszönöm annak a fiúnak, aki ezt küldte nekem. A kép a megjelenése után már több száz szívelést kap és rengeteg komment is érkezik rá. Sokan azt kérdezgetik, hogy kitől van ez a csokor, vannak, akik még nevet is írnak, hogy kit tippelnek a feladónak, viszont vannak olyanok is, akik csak a tetszésüket írják le a hozzászólásukban. Miközben az értesítések között nézelődök, megakad a szemem az egyiken. A szőke fiú is szívelte a képet és ez, csak mosolyt csal az arcomra. Ezután az értesítések oldalacska még jobban felpörög Niallnek hála, mert sokan a kommentben nyilvánítják ki meglepődöttségüket, miszerint a híres énekesnek is tetszik a kiposztolt képem.

- Szia - mosolyogva szólok bele a telefonba, hiszen idő közben a kék szemű fiú telefonhívást kedvezményezett.

- Szia Mayna - hangjától ajkam még nagyobb mosolyra húzódik és biztos vagyok benne, hogy az ő arcán is ott húzódik a száján a jó kedvnek a jele - Megkaptad a virágot?

- Igen. Nagyon szépen köszönöm, de nem kellett volna rám költened - hallom, hogy a vonal túlsó oldalán hangosan kifújja a levegőt, amit azt hiszem, hogy a kijelentésem miatt tesz - nem vagyok rájuk allergiás.

- Hú, akkor megnyugodtam. Már azt hittem, hogy kidobtad őket, mert megállás nélkül tüsszögtél tőlük - kacéran nevet fel, aminek hallatára én is kuncogó hangot hallatok.

- Ha ez történt volna, még akkor sem dobtam volna ki ezeket a gyönyörű virágokat.

Ezután a mondatom után egy kis csend áll be. Nem tudom, hogy mit is mondhatnék most és valószínűleg ő sem. Nem teszek fel bugyuta Hogy vagy kérdést se ehhez hasonlókat, hiszen az már nagyon sablonos és unalmas lenne. Inkább megvárom, míg ő mond valamit, mert nekem most semmi értelmes sem jut az eszembe. 

- Mit csinálsz ma? - kérdése váratlanul ér, mert a némaságunk közben gondolataim elkalandoztak valahová máshová és a szavai rángatnak vissza a valóságba.

- Még nincs pontos tervem, de azt hiszem a szüleimet fogom meglátogatni,mert amióta itthon vagyok nem találkoztam velük és eléggé bűntudatom van ez miatt - mikor néhány nappal ezelőtt visszajöttem Londonba, akkor találkoztam szüleimmel, de akkor is csak néhány percet tudtunk együtt lenni. Megígértem nekik, hogy hamarosan meglátogatom őket és már éppen itt az ideje, hogy elmenjek hozzájuk. Már nagyon hiányoznak és szükségem van egy kis anyai és apai szeretetre és biztonságra, amit csak ők tudnak nekem nyújtani. Hiába is, a családnál nincs fontosabb dolog az egész világon - és neked vannak terveid?

- Harry meghívott, hogy menjek át hozzá, mert vettek valami szekrényféleséget és egyedül nehezen megy neki annak az összeszerelése. Barbi, pedig nem igazán ért az ilyenféle dolgokhoz, szóval kénytelen vagyok én neki segíteni. Nem mintha én már szereltem volna össze egy szekrényt - szavai hallatán elképzelem, ahogy ketten egy papír felett görnyedve próbálják kitalálni, hogy melyik csavarnak hol a helye. Aztán nagy boldogan felugranak, mikor sikerül összeállítaniuk a bútordarabot, de néhány perccel később az darabokra hullik, mert a csavarok lazák voltak - Mit szólnál, ha holnap megismételnénk a tegnapi pillanatot? Mármint, nem megyünk megint a magasba, hanem valahová máshova. Vagyis úgy értem, hogy ha holnap ráérsz, akkor szervezhetnénk megint egy közös programot.

- Holnapra nem terveztem még semmit, szóval szívesen elmegyek veled bárhová. Viszont, ha kérhetem, ne menjünk puccos helyre vagy nagyon mű és erőltetett helyszínre, mert a természetesség híve vagyok. Az sem zavar, ha egy fotelban üldögélve beszélgetünk és sült krumplit eszünk rántott hússal - utolsó mondatomon felnevet, valószínűleg viccesnek tartotta az én komoly kijelentésemet - nem viccelek. Azért mondtam, hogy legyen egy kis viszonyítási alapod, hogy mi nem puccos nekem és, hogy mi az. De persze, ha egy étterembe megyünk az se nagy baj, de azért annak mégis más a hangulata, mint egy meghitt, kettesben eltöltött vacsorának.

- Most kitaláltad a tervemet. London legdrágább éttermébe akartalak elvinni ahol kaviárt és rákot ettünk volna a legjobb minőségű pezsgőkkel vegyítve - beszédjébe ismét beleviszi a humort, viszont ennek most nem örülök, hiszen én komolyan gondoltam, amit mondtam és elvárnám, hogy ilyenkor ne viccelődjön - nem szándékoztam olyan helyre menni. Én sem szeretem a fényűző, drága helyeket, és ha tehetem, kerülöm őket. Szóval ne aggódj ez ügyben, de még az a kérésem lenne, hogy meleg ruhába öltözz fel, mert megint a szabadban leszünk.

- Rendben.

- Majd később üzenetben elküldöm, hogy mikorra megyek érted, mert most mennem kell. Vár Harry és a szekrény. Szia Mayna.

- Szia Niall.

Az elköszönés után pár perccel tényleg elküldi SMS-ben, hogy mikorra legyek holnap kész. Öt órát ír az üzenetben, szóval lesz elegendő időm arra, hogy elkészülhessek úgy, hogy ne kelljen közben azon kattognom, hogy bármelyik pillanatban ide érhet. A nap további részét úgy töltöm, ahogy azt nem rég mondtam a szőke fiúnak. A szüleim boldogok, mikor az ajtójukban állva megpillantanak engem és az én szívem is megnyugszik, mikor elmondják, hogy nem haragszanak rám és egy szeretet teljes ölelésbe vonnak. Ez az az érzés, ami már olyan rég óta hiányzik nekem. Elmondhatatlanul jó érzés a karjaik között lenni, illatukat beszívva azt suttogni, hogy mennyire szeretem őket.