2014. október 8., szerda

Fourth Side - Karácsonyi hangulat

 Mayna Collins
Hirtelen ötlettől vezérelve kapom kezembe a modern telefon készüléket. A férfinak a neve, ki már lassan egy éve az életem részévé vált-nem szerelmi téren-az első a telefonom névjegyzékében és ő van beállítva az egyes gyors hívó gombra is. Ennek nincs különösebben oka, így ezen a dolgon nem is érdemes rágódni.  Meggondolatlanul nyomok rá a nevére, de miután hallom az első csörgést, észhez térek és egy gyors mozdulattal bontom a vonalat. Reménykedem, hogy Anderson nem hallotta meg telefonjának csörgését és nem fog vissza hívni. Ha netán bekövetkezne a rosszabbik eset, miszerint felébredt, jobb lesz ha lenémítom a telefonomat, mert nem akarom azt hallani a nap hátralévő húsz órájában, hogy miért hívtam fel őt hajnalok hajnalán. Sőt, a hangját se akarom hallani, örülök, hogy van néhány szabad napom mikor nem kell vele találkoznom. 
Öt perc sem telik el, a telefonom képernyőjén felvillan az emlegetett menedzserem neve, telefonszáma, miszerint beszélgetést kezdeményez. Előbbi elvemhez, vagyis inkább rögeszmémhez és gyávaságomhoz híven nem fogadom el a hívást, de el sem utasítom. Hagy higgye csak azt, hogy már alszom. Anderson nem az a fajta ember aki könnyen felad dolgokat és ennek hűen, készülékemen már több mint tíz nem fogadott hívás van. Az említett tárgyat kezembe veszem és bátorkodom írni neki egy rövidke üzenetet, miszerint téves hívás volt, de Anderson megelőz és egy, általa írt SMS pihen az üzeneteim között. Tudom, hogy ezzel a hívásommal feldühítettem és az sem segít, hogy egyetlen hívására sem reagáltam. Már lélekben felkészülök a szövegben kapott kiabálásra és megnyitom az üzenetet. Úgy látszik nagyon mérges, mert többször is leírta, hogy mi a fenéért hívtam fel őt ilyenkor és miért nem veszem fel a készüléket mikor ő hív. A képernyőn egy újabb üzenet villan fel, amit szintén dühös menedzseremtől kaptam. Ez már viszont nem egy dühtől forrongó üzenet, hanem egy aggódó. Azt kérdezgeti, hogy minden rendben van-e, esetleg nem-e betörtek amiért kerestem. Egy gyors elnézést kérő választ pötyögve a kanapé másik felére dobom a telefont. 
Nem tudom, hogy most mit csinálhatnék. Hajnali négy óra van, de én még se vagyok álmos. Filmet nézni sincs most igazán kedvem és takarítani sem tudok, mivel a házban makulátlan tisztaság van. Talán főzhetnék valamit, de mivel a hűtő üres ez a tervem is kárba fullad. Az ablakon kinézve látom, hogy a hó apró pelyhekben újra hullani kezdett és az eddig közeledni látszott tavasz, újra távolinak tűnik. Karácsonyi hangulat suhan át rajtam és kedvem támad a hűs, londoni télben sétálni, hógolyózni és a meleg,száraz házban forró csokit inni. Tudom, hogy ezek közül nem vihetem végbe mindet, de ha ügyes leszek akkor kettőt igen. 
Lábamat a meleg mamuszomba bújtatva kettessével szedem felfelé a lépcsőket és nagy rohanásomban kis híján orra is esek. Rögtön a szobámba rohanok, de azon belül is az onnan nyíló gardróbomba. Az egyik polcról lekapok egy kék, egyszerű farmernadrágot, míg a másikról egy fehér felsőt és egy kötött, krémszínű pulcsit. Lapos talpú bakancsomat kiemelem a helyéről és a szobába visszasietve, magamra rángatom az előbb előszedett ruhákat. A pizsamámat a bevetetlen ágyra dobom és a fürdőszobában, a tükör előtt állva kifésülöm barna lokniaimat. Sminkkel nem foglalkozok, csak az ajkamra kenem egy keveset az üdítően epres ajakápolómból, amit aztán el is teszek a kis táskámba a pénztárcámmal és az egyéb fontos dolgaimmal együtt. A helyiségből kifelé haladva leoltom a lámpát és ugyanezt megteszem a szobámnál is, de még előtte felkapom a földre ledobott bakancsomat és a kezemben lesétálok vele a nappaliba. A kanapéról a táskámba süllyesztem a telefont és sötétségbe burkolom a ház ezen részét is. Az előszobában még magamra kapom a lábbelimet, a kabátomat és még egy sálat is a nyakam köré tekerek aztán pedig az autóm kulcsát leemelem a falra helyezett tartóról és kilépek a hóesésbe. Az ajtót gondosan bezárom és nem törődve azzal, hogy a pelyhek eláztatják a hajamat lassan sétálok át a garázshoz, amiben az autó áll. 
Lassan haladok a bevásárló központ sorai között miközben előttem tolom a már félig megrakott bevásárló kocsit. Mindent gondosan megnézek és próbálom megtalálni azt a pár dolgot amire szükségem lesz a főzéshez és az elkövetkezendő napokban. Végül ez olyannyira sikerül, hogy a kosaram púpozva gurul előttem és félő, hogy a tetejéről lepotyog valami. 
Azt hiszem elmondhatom, hogy büszke vagyok magamra, mert sikerült a kosár tartalmát gondtalanul az eladó előtti szalagra pakolnom, vissza pakolnom és végül a kocsim csomagtartójába pakolnom. Nehezen, de sikerült mindennek helyett találnom és szerencsémre elég nagy ahhoz a csomagtartó, hogy minden vásárolt cuccom elférjen benne. 
Az óra kijelzőjén lévő számok az ötösre váltanak át, miszerint eltelt egy óra és már hajnali öt óra van. A város még mindig olyan csendes és nyugodt, mint mikor elindultam és a hó is még mindig megállás nélkül esik. Még nem volt kedvem a bevásárló körutam után haza menni, ezért döntöttem úgy, hogy eljövök a Hyde Parkba és megteszem azt amit régen tettem. Sétálok egy kicsit, egyedül. Az autómmal a bejárathoz közeli parkolóhoz állok le és miután meggyőződöm arról, hogy gondosan be van zárva, megindulok a park belseje felé. A látvány ami fogad ámulatba ejtő. A még mindig sötét London parkját lámpák fényei világítják meg, de az égbolton is felfedezhető néhány halványan fénylő csillag. A sétáló utakat hó borítja, csakúgy, mint a levél nélküli fák ágait és azt a helyet is, ahol nyáron sűrű zöld fű szokott lenni. 
Nagyot szippantva a levegőből sétálok tovább a nyugodt, havas környezetben. Gyermekkoromban rengeteget jártunk ebbe a parkba és azóta is rengetegszer meglátogatom ezt a helyet. Most is, mint mindig mikor ide jövök, a park közepén elhelyezett tóhoz sétálok. Nem csalódom, sőt boldog vagyok mikor meg pillantom a befagyott tavat a felette átívelő kicsinyke híddal. Gyermeki lelkesedéssel megyek közelebb és a hídra állva, figyelem az oly' csendes parkot, amit egy ébredező város vesz körül. A tóba tavasszal, mikor már jó idő van halakat szoktak telepíteni, de télre kiveszik onnan őket. Ennek tudatában helyezem le a híd végébe a táskámat és apró léptekkel a csúszós és havas jégre lépek. Ha valaki látna, biztos azt gondolná, hogy egy felelőtlen lány vagyok aki egy közterületen lévő befagyott tavon akar jégkorcsolyázni korcsolya nélkül, de ez nem igaz. Én csak kiakarok törni azokból a mindennapokból amikbe az előző évemben belekényszerültem. Én csak szabad akarok lenni egy kis időre és ezt érezni is akarom. 
A hideg hídba kapaszkodva helyezem az egyik lábamat utána pedig a másikat a jégre. Várok egy kicsit míg a jég megszokja a súlyomat és kíváncsian figyelem, hogy keletkezik-e repedés a befagyott víz bármelyik részén. Még beljebb sétálok a csúszós felületen, de egy percre sem engedem el a támasztékomat. Azt hittem, hogy sokkal vékonyabb a jég, de örülök, hogy ez még sincs így. Felbátorodva elengedem az eddig szorított hidat és lábaimon a jég közepe felé csúszok. Lábaim szétnyílnak, össze-vissza siklanak, míg meg nem szokják az alattuk levő felületet és egyenletesen, magabiztosan nem csúsznak előre. Arcomon mosoly jelenik meg, mikor a bakancsaim felveszik a jégkorcsolya szerepét és azt meghazudtoló módon siklanak. A kezeim sem tétlenkednek, az oldalam fel-le járnak, így segítve lábaimnak a mozgást. 
Hazudnék ha azt mondanám, hogy egyszer sem estem el, mert igenis voltak alkalmak mikor közelebbről is szemügyre vettem a jég felületét. 
- Hölgyem, meg kell kérnem önt, hogy hagyja el a jég területét - szólal meg egy hang,mikor már a sokadjára csúszok körbe a cseppet sem nevezhető kicsi tavon. Még mindig mosolygok mikor a tó szélénél álló biztonsági őrre nézek, de ő cseppet sincs ilyen hangulatban. Merev tekintettel bámul rám, miközben egyik lábáról a másikra áll. Megadóan sóhajtva csúszok le a jégről és miután a táskám már a kezemben van az őr felé fordulok. 
- Viszlát - mosolyom még mindig levakarhatatlan mikor elsétálok mellette és látom a meglepett arcát. Még a közelében vagyok mikor hallok egy halk Nahát szócskát, amit kuncogva fogadok. 
Azt hiszem elég időre elegendő adrenalin lökettel töltődtem fel, mert a kocsiban ülve a hazafelé vezető úton is mosolygok, sőt még akkor is mikor a nem rég vásárolt élelmiszereket hordom be a konyhába. Nos, ez a tevékenység eltart egy ideig mivel sok mindent vettem, és nem szatyrokba pakoltam. Az óra hetet üt, mikor a polcok feltölvte, rendezetten a hűtő pedig megrakottan áll.
A nappaliból a laptopot áthelyezem a konyhapultra és a youtube zenéi között válogatva elindítok egy olyant, ami a hangulatomhoz illik. Egy karácsonyi dalt. A laptophoz csatlakoztatok néhány hangfalat és a a hangerőt maximumra tekerve, életet adok az eddig csendes háznak. A hangulatom ha lehet azt mondani még jobb lesz és úgy érzem magam, mintha tényleg most lenne a szeretet ünnepe.
Még mielőtt neki kezdenék a sütögetésnek, a hálószobámba felrohanva egy kényelmesebb, itthoni szerelésre váltok át és lengedező hajamat egy copfba fogom a fejem tetején. A konyhában, miközben a mézeskalácshoz készítem ki a hozzávalókat, Mariah Carey All I want for Christmas is you című dalát éneklem. Lábaimmal ritmusra dobolok és hangosan,bár hamiskásan éneklem együtt az énekesnővel.
A fehér színű krémmel a különböző mintákra kivágott mézeskalácsokra csíkokat húzok, így kidíszítve azokat. Ez a művelet viszonylag lassan halad, mivel szinte minden nyomásnál megkóstolom a kijövő krémet. Azt hiszem, ez most kivételesen jól sikerült. Mielőtt még felfalnám mindet, erőt veszek magamon és az íncsiklandó süteményeket beteszem a már meleg sütőbe. Szusszanásképpen a még gőzölgő citromos teából töltök egy kicsit és nagyot kortyolgatva elfogyasztom azt.
- Haló? - szólok bele a telefonba, miután nagy nehézségek árán találtam csak meg a nem rég használt táskám legmélyén. A kijelzőn egy ismeretlen szám villogott, így fogalmam sem volt róla, hogy kikereshet.
- Szia Mayna - szólal meg egy férfias hang és el kell gondolkoznom rajta, hogy ki is ő valójában. Viszont szerencsémre megúszom, hogy esetleg valami hülyeséget mondja, hisz a vonal túlsó végén lévő férfi újra megszólal - Niall vagyok. Remélem nem zavartalak meg semmiben.
- Ó, szia - meglepetten köszönök neki, hisz nem számítottam a hívására - Nem, épp mézeskalácsot sütök.
- Mézeskalácsot? Már elmúlt karácsony - jókedvűen nevet fel, de hangjában érzem az értetlenséget is.
- Hát, ez egy hosszú sztori - kínosan nevetek fel. Néhány másodpercre beáll az a tipikus kínod csönd, ami általában lenni szokott még ismeretlen emberek között.
- Amúgy azért hívtalak, hogy esetleg nem-e találkozhatnánk? - zavartan és félénken kérdezi meg hívásának eredeti szándékát - Persze megértem ha nem érsz rá vagy ilyesmi.
- Nem terveztem mára semmit a süti evésen főzésen és az ilyen unalmas dolgokon kívül, szóval szívesen találkozok veled. Viszont, a sütiket néhány perce tettem be a sütőbe és nem szeretném őket így itt hagyni - a vonal túlsó oldalán néma csönd van, valószínűleg a válaszomra vár, de az is lehet, hogy már rég letette a készüléket és csak magamban beszélek - Viszont, ha neked úgy jó, hozzám is eljöhetsz. Nézünk valami filmet esetleg vagy hasonló.
- Tökéletes. Hova is menjek? - elmondom neki a pontos címemet és ő utánam ismételve próbálja megjegyezni, miközben a ház számot is rögzíti fejében - Pont a közelben vagyok. Akkor körülbelül tíz perc múlva ott vagyok.
Elköszönünk egymástól és miután a zsebembe csúztatom a telefonomat, neki állok rendet tenni a konyhában. Ritkán főzök, mert mostanság nincs túl sok időm rá, de ha főzök vagy sütök, akkor az egész konyha tele van liszt foltokkal és az adott ételbe szükséges hozzávalóknak a maradványaival. Nincs ez másképp most sem. A konyhapulton liszt és krém foltok vannak, a padlón tojáshéj darabkák és egy törött tojás is. A tálak, amikben a krémet, tésztát kevertem azok is mosatlanul hevernek ott ahová épp ledobtam őket.
Mielőtt belekezdek a takarításba a zenét újra elindítom, de a hangerőt lejjebb tekerem, hogy meghalljam ha megérkezik a vendégem. Egy nedves konyharuhával letörlöm a pultot és a padlót pedig egy felmosóval feltakarítom. A mosatlanokat behelyezem a mosogatógépbe és beállítva annak a hőfokát, elindítom azt. Lassan kezdi a konyha fel venni azt az állapotát, amilyen a sütés előtt is volt.
Mikor meghallom a kapucsengőt, kezemet még gyorsan megtörlöm a még rajtam lévő kötényben és gyorsan bedobom a mosókonyhába. Azt a néhány métert ami a kapucsengő telefonjához vezet, már futva teszem meg, mert a csengő hangját már másodjára is meghallom. A kis képernyőn-ami a kapunál álldogáló embert mutatja-látom, hogy ki ült rá szinte a csengőre, és a mellette elhelyezett kaputelefont a kezembe véve beleszólok.
- Szia. Nyitom - a nyitó gombot megnyomva a vendég előtt kinyílik a kapu, így ő szabadon bejöhet rajta. Mivel látom és gondolom, hogy kocsival jött, ezért a kocsi feljáró kapuját is kinyitom, hogy a járművét is betudja hozni a ház területére. Mielőtt még  az ajtóhoz érne, megelőzöm és kitárom előttem az ajtót. Niall mosolyogva lép ki az autójából és egy kis időre megáll és körbepillant. Valószínűleg a fákkal, bokrokkal és hasonló növényekkel körülvett kertemet nézni amik most hóval vannak befedve, de aztán engem is észrevesz az ajtóban ácsorogva és elindul felém. Fekete csőfarmerja tökéletesen illeszkedik férfias, de félelmetesen vékony lábaihoz. Szintén fekete kabátja nyakáig fel van húzva és kezeit megvédve a hidegtől, a ruhanemű zsebeibe dugta. A haját egy fehér, melegnek tűnő sapka alá rejtette és egy szintén fehér Supra cipőt visel, amivel most a járdán lévő havat tapossa.
- Szia - mosolyogva köszön, miközben utat engedve neki az ajtóban, beljebb tessékelem.
- Vedd le nyugodtan a kabátodat - mondom még mindig reszketve  a hidegtől, hisz egy hosszú pólóban és vékonyka cicanadrágban ácsorogtam kint a szakadó hóban.
Megvárom, míg ő leveti felesleges ruhaneműit és magam elé engedve irányítom be a nappaliba. Most is észreveszem, hogy alaposan körbenéz a helyiségben, szinte minden egyes dolgot megvizsgál a tekintetével.
- Nagyon szép a házad - mondja néhány perces csönd után - Van valami fehér a homlokodon.
Ijedten kapom fejemet felé és ő készségesen, az említett saját testrészén próbálja megmutatni, hogy honnan is kellene letörölnöm azt a fehér valamit. Mozdulatait próbálom utánozni, de mikor már Niall-ből hangosan kitör a nevetés én sem bírok magammal és vele együtt nevetek.
- Itt - a saját kezemet a kezébe veszi és a mutatóujjamat az említett foltra helyezi. Kicsit megdörzsölöm, majd várakozóan nézek Niall-re, akinek a szája sarkában még mindig ott van a kitörni készülő mosolya és nevetése - Így csak még jobban elkened.
Kacaja újra betölti a szoba csendjét. Egy mérges pillantást felé vetve pattanok fel a kanapéról és a földszinti fürdőszobába sietek. A tükör elé állva egy kis víz és törölköző segítségével letörlöm a homlokomon díszelgő liszt és krém pacát. A csapot elzárom és nyugodtabban sétálok ki a kint ücsörgő fiúhoz.
- Mi az oka annak, hogy ilyen korán már mézeskalácsot sütsz? - kérdezi még mindig mosolyogva.
- Olyan hajnali három óra körül felébredtem és aztán nem tudtam vissza aludni és mivel láttam, hogy kint szakad a hó, karácsonyi hangulatom támadt. Még akkor elmentem a közeli bevásárlóközpontba vásárolni aztán pedig egy parkba is. A biztonsági őr kicsit mérges volt rám, mert a tó befagyott vizén korcsolyáztam kori nélkül és végül el kellett onnan jönnöm. Mikor hazajöttem akkor pedig neki álltam sütni a sütit.
- Nem vagy semmi. Más ilyenkor alszik, te meg a parkban korcsolyázol vagy inkább cipőzöl a tavon - furcsa, ám igaz viccén együtt nevetünk, de aztán arcomról lehervad a mosoly és kapkodva állok fel az ülőhelyemről.
- Basszus - a konyhába rohanok mit sem törődve Niall aggodalmas kérdéseivel. Egy konyhakesztyűt a kezemre kapva nyitom ki a forró sütő ajtaját és határozott mozdulattal a pultra helyezem a forró tepsit. Szerencsére nem késtem el, sőt nem is ártott a sütiknek ez a plusz tíz perc sülés. A gázt elzárom és villa segítségével egy tálcára pakolom a forró mézeskalácsokat. Eközben az aggodalmas fiú is a konyhába ér és ijedt pillantásokkal méreget.
Sokat aggódik még az apró dolgokon is.
- Mi történt? Mi a baj? - kérdezi még mindig olyan aggódva.
Fejemet megrázom és figyelmemet nem szakítom el a sütemények pakolásáról. Nem nézek rá, de mindvégig érzem égető tekinteteit a cselekedeteimen.
- Semmi, csak elfeledkeztem a sütikről és azt hittem, hogy megégtek - mondom néki némi nyugtatásképp, mert már kicsit kezd idegesíteni ez a fajta nézése. Mondatom után, mintha képzeletben fejbe ütné magát és ő maga is rájön, hogy tényleg nincs semmi gond - Mit szólnál egy kis forró csokihoz? Csak, hogy ne szárazon együk a sütiket.
- Köszönöm, elfogadom - válaszol készségesen, míg én a forró ital hozzávalóit készítem ki és belőlük összeállítom a kedvenc téli italomat.
Niall kezébe adok egy tányér mézeskalácsot egy gőzölgő itallal és miután én is kezembe veszem a nassolni valókat, bemegyek a szőke fiú után a nappaliba. Még percekkel ezelőtt döntöttük el, hogy a Télapu című karácsonyi filmet fogjuk megnézni, ha már ilyen karácsonyias a helyzet. A lejátszóba behelyezem az említett DVD-t és a kanapén kényelmesen elhelyezkedve izgatottan várjuk, hogy megjelenjenek a képernyőn az első képkockák.
- Imádom ezt a filmet - szólal meg Niall az első tíz perc után, egy adag mézeskaláccsal a szájában - és a Mikulást is.
- Igen, nekem is a kedvenceim között van ez a film - helyeslek én is, miközben szemeimet le nem veszem a tévé képernyőjéről. Az elkövetkezendő hosszú percek alatt figyelmünket a tévében játszódó filmre fordítjuk. Tagadhatatlanul az eddigi ünnepi hangulatom kezd alábbhagyni és a pörgés ami még a hajnali órákban jellemzett, az idő előre haladtával fáradsággá és álmossággá fordul át.
Egy hatalmast ásítást nyomok el, mikorra véget ér a film és nem sok kell hozzá, hogy a nehézzé vált szempilláim lecsukódjanak és elnyerjen az álom.
- Mesélnél magadról egy kicsit? - kérdezem tőle, miközben feljebb tornászom magam és hátamat a kanapénak döntöm - Ne olyant, amit már mindenki tud és amit minden újságban meglehet találni, ha nem valami olyant, amit csak a környezetedben lévő emberek tudnak.
Kérésem váratlanul éri, de a kezdeti meglepődöttség és sokk után megköszörüli a torkát és beszélni kezd.
- Hirtelen semmi nem jut sz eszembe, hogy mit is mondhatnék, hisz már megszoktam az erre a kérdésekre való szokásos, betanult szövegemet - egy kis időre elcsendesedik, mintha azon gondolkodna, hogy most mit is mondjon - Mindenki azt hiszi, hogy rengeteget eszek határok nélkül viszont ez nincs így. Bevallom szeretek enni, de csak annyira, mint egy normális ember is. Szeretek néha egyedül elvonulni a saját kis világomba, de ha túl sokáig vagyok egyedül akkor magányosnak és feleslegesnek érzem magam. Nehezen barátkozok és olykor nehezen nyitok az emberek felé. Rendes kapcsolatom négy éve volt, még az X-faktoros idő előtt, de azzal a lánnyal is csak néhány hónapig tartott a kapcsolatunk. Ezalatt a négy év alatt rengeteg lánnyal ismerkedtem, de egyiket se éreztem alkalmasnak arra, hogy a barátnőm legyen vagy én az ő barátja. Mint szinte minden pasinak nekem is voltak futókalandjaim, egy éjszakás kalandjaim, de ezek szerencsére nem derültek.
Szavai meglepnek, de ezt megpróbálom nem kimutatni. A mondottakat jól elraktározom az agyam egy fontos részébe, hisz tudom, hogy ezek az információk még nagyon jól jöhetnek nekem.
- Rendben akkor most én jövök - Niall miután elmondta az utolsó mondatod is, nem szólal meg, csak kék szemeivel engem fürkész. Ebből következtettem le azt, hogy most itt az ideje annak, hogy én beszéljek saját magamról - Kiskoromban volt egy Dodo nevű spánielem, de mikor attól a háztól költöztünk el, a kapu véletlenül nyitva maradt és ő elszökött. Rengeteget sírtam miatta és minden spánielben őt láttam, de aztán nehezen elfogadtam a helyzetet. Nincsenek testvéreim, ami elég rossz . Nem tudom kivel megbeszélni a gondjaimat, nincs egy védelmező testvér és hiányzik az a testvéri szeret is ami csak testvérek között van. Először tizenöt évesen voltam szerelmes, de ez beteljesületlen volt, mert a fiú csak átvert. Az első igazi kapcsolatom tizenhét évesen volt és elég sokáig is tartott. A gimi közben és már a vége fele is játszottam az írónak, regény írónak a gondolatával, de ebben még nem voltam akkoriban olyan biztos. Miután kikerültem a középiskolából egy ovónői és logopédus irányzatú egyetemre jelentkeztem ahová fel is vettek. Míg jártam a világot ezt nem is hagytam abba, csak levelezősre váltottam, de időhiányom ellenére elég jól haladok a tanulásban is és már csak egy félévem van hátra.
Alapinformációkat közlök, csak olyanokat amiket úgy vélem, hogy nem nagy baj, hogyha más is megtudja. Azokat a dolgokat, amik számomra rengeteget jelentenek és egyben a fájó pontok is az életemben, jobbnak látom őket nem közölni Niall-ek és amúgy is, neki ehhez nincs semmi köze sem. Ő se avatott bele a legfájóbb pillanataiba, csak egy-egy titkába.
A szavak, amik Niall szájából ömlenek összefolynak, a kép elhomályosul és végtagjaim könnyebbé válnak. A szemem lecsukódik és a külső zajok is megszűnnek, már nem hallok semmit. Az álmok gyorsan és hirtelen ragadnak mancsaik közé, de mielőtt még ez megtörténne, érzem, hogy valaki rám terít egy vastag plédet, megpuszilja a homlokom és egy percekkel későbbi ajtócsukódás után elhagyja a házat. Már nem bírom tovább, felmond az a kis akarat erőm is ami még eddig volt és édes álmok között elalszom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése